Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
5%
Teljes leírás
Az 1800-as évek végén Massachusetts isten háta mögötti részén, Fall Riverben játszódik Sarah Schmidt lélektani horrorba hajló regénye. A helyszíne egy tehetős, köztiszteletben álló család, a Bordenék birtoka, ahol az apa, Andrew él második feleségével, Abbyvel és két első házasságából származó lányával, Lizzie-vel és Emmával. Egy forró augusztusi napon Lizzie találja meg az apja és Abby baltával brutálisan feltrancsírozott hulláját - a tettes megannyi megválaszolatlan kérdést és mindössze egyetlen aprócska bizonyítékot hagyott maga után. Hamar kiderül a sokkoló tragédia után, hogy Bordenék a harmonikus felszín alatt egészen másmilyenek: Andrew erőszakos és robbanékony, míg a felesége Abby ridegen gonosz teremtés volt; a testvérek pedig, Lizzie és Emma véd-dacszövetségben álló, megkeseredett aggszüzek. Emma figyel fel egy idő után arra, hogy Lizzie emlékei finoman szólva hézagosak a gyilkosság napjáról: még azt sem tudja felidézni, hogy az adott időpontban a házban, a csűrben vagy épp a körteligetben tartózkodott. Az egyre fülledtebben feszülő légkörben az eseményeket egy titokzatos idegen, Benjamin érkezése robbantja be... A kötet angol nyelven jelenik meg - idegen nyelvű gyűjteményekbe javasolható ennek okán. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Schmidt, Sarah

See What I Have Done

Borító ár
3 006 Ft
Aktuális online ár
2 856 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Schmidt, Sarah
ISBN
9781472240873
Megjelenés éve
2017
Méret
20 cm
Kiadó
Tinder Press
Cikkszám
3001033225

Darabszám