A kultúrtörténész kutató e könyvében a vészkorszak és az azt követő első esztendők történetét vizsgálja, ám egészen egyéni szemszögből, a privát és a publikus szféra határterületén. Mint írja: „A könyv megírásában az a szándék vezérelt, hogy az olvasókat kevéssé ismert forrásokkal szembesítsem”. A szerző alapkérdése, hogy 1945 tavaszán hogyan lehetett újrakezdeni az életet a rettenetes veszteségek és traumák után. Ennek járt utána a forrásokban végzett „mélyfúrások” módszerével, és arra a következtetésre jutott, hogy a koalíciós időszak (1945-1948) azért is volt átmeneti, mert a holokauszt emlékezete és elbeszélése nem egyik napról a másikra simult bele az antifasiszta narratívába, a korább diskurzus nem tűnt el egycsapásra.