Saly Noémi két korábbi kötetében (Az én Budám, 2024; Az én Pestem, 2024) gyűjtötte össze a főváros hajdani vendéglátó helyeinek emlékezetét idéző tanulmányait, esszéit. Mostani könyve – az előzőekéhez hasonlóan – évtizedek cikkterméséből tallóz, ám ezúttal jóval tágabb földrajzi horizonton, a Dunántúltól Szegeden át Erdélyig, időben pedig a középkortól napjainkig kalandozik a magyar gasztronómia világában. A 21 esszé, tanulmány, illetve recepttel tűzdelt történeti nézőpontú cikk sorában az első a hajdani vasárnapi ebédmeghívások etikettjében igazít el, visszatekintve a 16. századi udvarházak vendégváró szokásaiig. Rövid írás szól arról, hogy ebéd nincs leves nélkül; közülük az egyik legnépszerűbb a zöldségleves, amely minden egyszerűsége ellenére megfontolandó dilemmákat vet föl a friss zöldborsó vagy a zsenge kelkáposzta alkalmazásának kérdéséig.