Rövidülések – rövid versek – révén nyit perspektívát Babics Imre, akinek alapvető ügye, hogy az ember előtti és utáni időkig nyújtsa távlatát. A történelmi időtágasság mellett megjelenik a létszerkezeti mélység is: a kötet minilátomásai az emberi fajt az Élet és az érzékelhetőségen túli világ közé ékelve láttatják. A transzcendens hatalom érző-válaszoló, idegrendszerszerű, szent léthálózatként sző át mindent. Az emberi lény meghaladhatatlan gondja a szabadság nyújtotta döntési lehetőség és egyben kényszer, mely kinyitja a bűnök pokolkapuját is. A történelmi idők során felhalmozott gaztettek, úgy tűnik, megbocsáthatatlanok: mintha a kollektív tudattalanból felsugározva mérgeznék szüntelen a jelenben élőket. A költő-látnok lenyúl egy-egy kulturálisan, politikailag elfojtott emlékért – agyonrugdaltakért, átvertekért és kiröhögöttekért; fáj és dühöng értük. Szenvedi a bűntudatot is, melyet nem éreztek az elkövetők. Nyomasztó társas viszonyokat megemésztő művész-önmagát nehezen viseli, mégis végrehajt egy szinte felfoghatatlan szakrális-rituális kísérletet: látásával, érzésével létrehozza élő természet, ember és transzcendens léthálózat összekapcsolását – költői én, olasznád, tömegsírok és Avalon metszetét.