Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A regény a főhős, Ron Marcell fiatalkori, majd harmincas éveit bemutató naplója. Marcell egy átlagos tinédzserként indul, aki a középiskolás évei végén nem találja helyét a világban. Aztán egyetemistaként berobban az éjszakai életbe, a bulik világába. Az alkohol kezdetben játéknak tűnik. Egy ügyes kis eszköz, amivel ki lehet párnázni a beilleszkedés rögös útját. Megoldás a magánéleti problémákra. Segítség az ismerkedésben, a kezdeti feszültség feloldásában. Párkapcsolat alatt már kiút az unalomból, a hétköznapok egyhangúságából. Harmincas évei elejére Marcell arra eszmél, hogy elhagyták, megszokott világa elment mellette. Egykori barátai, társai felnőttek körülötte. Kiábrándult, elhagyott, harmincon túli szingliként próbál visszakapaszkodni a szakadék mélyéről, és igyekszik megérteni férfiként a nők által agyonszajkózott ama bizonyos TŰZ mibenlétét. Azt, aminek a kihunyásáról annyit beszélnek. Ron naplója nem csak egy élet története, hanem a ’80-as években született generáció máig tartó párkapcsolati vívódásainak bemutatása történeteken keresztül, miközben sokat megtudunk egy szenvedélybeteg gondolkodásáról, válságairól, sikereiről és kudarcairól.

Ron Marcell

Ron Marcell naplója

Borító ár
3 890 Ft
Aktuális online ár
2 918 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Ron Marcell
ISBN
9786156355430
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2023
Egyéb információk
382 o.
Kiadás pontos dátuma
2023.06.01
Kiadó
LittleFox
Cikkszám
3001096184
Alcím
Ron Marcell naplója

Darabszám