Both Balázs hagyománykövető, klasszicizáló hajlamú költészetét a kidolgozottság, a csiszolt formakultúra és az igen erős – formateremtő – belső fegyelem jellemzi. Minden szavának funkciója és súlya van, miközben éppen nem töredékes, kihagyásos lírát művel. Ő a kevés szóval sokat mondás költője, aki képes egyetlen hatásos strófában összefoglalni mindazt, amit az életről tudni érdemes: „Kórház, onkológia, nyugdíjasotthon, / hány neve van az elmúlásnak -- / Bomba robban, de a romfalakon / kihajt egy kósza virágmag” (A tárgyak neve). Leírásai, természeti képei, impressziói szinte azonnal, az elvonatkoztatás művelete nélkül gondolatisággal telítődnek (Kardvirágok verse), legtöbbször az elmúlást sugallva. Betegség, szenvedés, kórház, a kezelések képei soroltatnak, mint a lét határmezsgyéjének kitüntetett helyei, tényei (Onkológia I-II.; Az utolsó infúzió).