Együtt élünk velük, itt vannak körülöttünk, mégis sokan úgy érezhetjük, távol áll a világuk a miénktől. Amikor viszont abba a kivételes helyzetbe kerülünk, hogy közel kerülünk egy „sérült” emberhez, azaz olyanhoz, akinek valamilyen sérüléssel vagy fogyatékossággal kell élnie az életét, csakhamar rájövünk, milyen sok élményt és érdekes tapasztalást hagytunk ki eddig. Pedig végeredményben ugyanolyan emberek, mint mi, ugyanazokkal a célokkal, vágyakkal, ösztönökkel és szorgalommal, mint az átlagemberek. Nekem részem volt abban a szerencsében, hogy megismerhettem a szerzőt, és nagy örömmel segítettem neki ennek a könyvnek a létrejöttében. Szándéka szerint ugyanis ily módon szerette volna a társadalom többi rétegeit közelebb hozni az ő mindennapjaikhoz, gondolataikhoz. Nagyon elgondolkodtató eszmefuttatásokat találhatunk a Roki vagy nem roki oldalain, és ha már ez a fajta „néma” kommunikáció megindult az emberek között a könyv olvasása során, akkor elértük a célunkat. Mi is volna az? Hogy több és komolyabb esélyt adjunk nekik az élet minden területén. Jó és igen értékes szakemberek kerülnek ki közülük, akik sokszor tesznek le figyelemreméltó teljesítményt az asztalra. De ezért nekik jobban meg kell küzdeniük, mint egészséges társaiknak, és nemcsak a társadalom többi rétegével, hanem gyakran a közvetlen környezetükkel is. Pedig érdemes, nagyon érdemes hinni bennük, és támogatni őket. Tegyük ezt azzal is, hogy kezükbe vesszük ezt a kötetet, és vállvetve indulunk el Tamással azon az úton, amelyre invitál bennünket. A megértő és befogadó kommunikáció útján. Nos, ki tart velünk? A szerk.