Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Számos – főleg amerikai – történész szerint az 1861 és 1865 között zajlott amerikai polgárháborút nem tekinthetjük belháborúnak, hiszen szerintük független államok, államszövetségek közti fegyveres konfliktusról van szó. 1860-tól ugyanis tizenegy déli állam (konföderációsok vagy szecesszionisták) kikiáltották függetlenségüket és kinyilvánították jogukat az Uniótól (ezt huszonnégy, többnyire északi szövetségi állam képviselte = unionisták) való elszakadáshoz. Mindenesetre a harcok több mint hatszázezer halálos áldozatot követeltek, ami a legmagasabb veszteség, amit az USA történelme során valaha elszenvedett. Emellett ez volt az első modern, vagyis vasúton szállított, távírón irányított, gyáripari termékekkel felszerelt tömeghadseregek által vívott háború – hadtörténete csak a korábbi napóleoni háborúkhoz vagy a majdani világháborúkhoz mérhető. A Hadiakadémia című könyvsorozatban megjelent tekintélyes méretű kötet borítóján láthatjuk a harcoló felek csupán színeiben különböző uniformisait - az északiak (a jenkik) sötétkék és a déliek szürke zubbonyát.
Sears, Stephen W. (1932-)

Richmond kapujáig - A félszigeti hadjárat, 1862

Borító ár
7 690 Ft
Aktuális online ár
6 152 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Sears, Stephen W. (1932-)
ISBN
9786155583568
Egyéb szerzőség
Molnár György (1955-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2022
Méret
480 o.
Kiadó
Peko Publ.
Cikkszám
3001077044
Alcím
a félszigeti hadjárat, 1862
Sorozatcím
Hadiakadémia ; 2062-8498

Darabszám