Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
2005 tavaszán, a rendszerváltás tizenötödik évfordulóján a Tűsarok szerkesztői interjút készítettek három nővel, akik egykoron részesei voltak a szamizdatos időknek, részt vettek a rendszerváltás előkészítésében, majd parlamenti képviselők lettek, de 2005 tavaszán már egyikük sem volt aktív politikus. Az ott készült interjúk később továbbiakkal egészültek ki, s most Rimay Andrea, az interjúk készítője külön kötetben foglalta össze azokat. A megszólaltatott nők beszélnek arról, hogy miért döntöttek arról, hogy beszállnak a politikába, ebbe a nagyon is "férfias" műfajba, férfiak által uralt szakmába. Megtudhatjuk, mi hajtotta az élet különböző területeiről érkező nőket, mit vártak, és hogyan élték meg a rendszerváltó éveket, kik voltak az elődök, a példák, a minták, akiket követhettek, hová jutottak, hogyan tudtak érvényesülni, milyen szerepeket játszottak, mit gondoltak és gondolnak most a politikáról, a nők képviseletéről, a nők helyzetéről és miért, hogyan távolodtak el (vagy csak részben) a politikától? A megszólalók között különböző politikai pártállású személyeket - konzervatívokat, liberálisokat és szocialistákat is - találunk, mint Béki Gabriella, Botos Katalin, Büky Dorottya, Hága Antónia, Hodosán Róza, Kóródi Mária, Kósáné Kovács Magda, Kutrucz Katalin, Pusztai Erzsébet, Rózsa Edit, Szelényi Zsuzsa vagy Ungár Klára. A rendkívül érdekes és tanulságos kötetet az interjúkban felmerülő személyek rövid életrajzai zárják. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Rimay Andrea

Rendszerváltó nők

Aktuális online ár
1 196 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Rimay Andrea
ISBN
9789636934736
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
20 cm
Kiadó
Gondolat
Cikkszám
3000216813
Alcím
interjúk

Darabszám