Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Bő másfél évtizedes kutatómunka eredményeit összegzi jelen, a reformkori rendi nyilvánosság és rendi politika történetét bemutató tanulmánykötetében Völgyesi Orsolya. Az eredetileg 1999 és 2015 között megjelent írások nem csupán tematikailag, hanem megközelítésükben is sokrétűen árnyalt képet adnak a korszakról. Az első egységben a reformkori Pest megye történetével foglalkozó írások szerepelnek, felölelve az 1830-as évek elejétől az utolsó, 1847-48-as rendi országgyűlés megnyitásáig terjedő időszakot. Ezen belül olyan témákról esik szó, mint a kormányzati szándékok és a vármegyei hatáskör konfliktusa az 1830-as évek első felének Pest megyéjében, a Pest megyei büntetőeljárási reform ügye 1841-ben, mint a Széchenyi-Kossuth-vita mellékszíntere vagy éppen Kossuth Pest megyei követté választása 1847-ben. A második egység három tanulmánya Kölcsey Ferenc tevékenységével, mindenekelőtt az 1832-36-os országgyűlés alatti politikusi működésével foglalkozik, majd a következő részben a magyar alkotmányosságról az 1830-as évek első felében zajló politikai diskurzusokról olvashatunk. Két tanulmány Békés megye reformkori történetének egy-egy epizódját dolgozza fel, majd az utolsó egységben két ellenzéki arisztokrata politikus: Batthány Kázmér és Eötvös József országgyűlési szereplését mutatja be a szerző. A kötetet forrás- és irodalomjegyzék, valamint névmutató zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Völgyesi Orsolya (1968-)

Rendi nyilvánosság és rendi politika a reformkorban

Borító ár
3 125 Ft
Aktuális online ár
2 500 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Völgyesi Orsolya (1968-)
ISBN
9786155675003
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
24 cm
Kiadó
Ráció
Cikkszám
3001023112
Alcím
tanulmányok

Darabszám