Radnóti Sándor kritikusi munkásságában az irodalomkritikák mellett a képzőművészeti bírálatok is meghatározók, kivált, hogy e szövegei izgalmasan kapcsolódnak művészetfilozófiai kutatásaihoz. Ezt a kettős arcélt rajzolja ki és mélyíti el kötetünk duális szerkezete is. Az első részben olvasható hosszabb esszék részben más pályatársak művészettörténeti-műkritikusi életművét veszik górcső alá, így ezekben az elemzésekben a szerző módszertani, kritikaelméleti kérdéseket is érint; az ugyanide sorolt, nagyobb lélegzetű tanulmányok egy-egy korszakkal (a koptokkal, a párizsi absztraktokkal), műfajjal (a portrékkal, az állatábrázolásokkal) vagy alkotóval (Rembrandttal, Van Goghgal, Kandinszkijjal) foglalkoznak. A könyv második része ábécérendbe gyűjti az elmúlt évtizedekben publikált rövidebb, szolgáltató funkciójú képzőművészeti kritikákat: itt Radnóti zömmel egy-egy konkrét kiállítás apropóján kezd el foglalkozni az adott művésszel, ám ezek az írások – akárcsak a kötet első egysége – egy nagyobb összképet rajzolnak ki.