Az Oroszország múltját és jelenét kutató ruszista szerző „arra tesz kísérletet, hogy bemutassa, milyen utat járt be Oroszország Putyin első, 2000-ben kezdődő elnökségétől 2026 tavaszáig” – fogalmazza meg célját az előszóban. Alapvetésként rögtön hozzáteszi: Putyin rendszere diktatúra. Ebből következő kérdéseit is sorra fölteszi: miért nem igazodott a nyugathoz sok szálon kapcsolódó ország a fejlett demokráciák mintájához? Hogyan jutott el odáig, hogy kiiktatták a tényleges politikai verseny szereplőit? Miért vezetett el Oroszország útja az elszigetelődésig, a nyugattal való konfrontációig? Miért és hogyan militarizálódik az ország gazdasága? Hogyan fojtanak el minden ellenzéki hangot? A szerző szerint e negatív folyamatok nem az ukrajnai háborúval kezdődtek el, sokkal korábban – ennek jár utána könyve hét nagy fejezetében. Az első részben (Az örökség) a Szovjetunió végnapjaitól, az új Oroszország megszületésétől és a Borisz Jelcin nevével fémjelzett káosztól kezdi a visszatekintést. A második rész (Putyin első két elnöksége) a 2000-2008 közötti évek történetének áttekintése, azé az időszaké, amely már az erős állam igézetében telt. Itt a szerző olyan fontos eseményeket idéz föl, mint a csecsen háború, a Kurszk atomtengeralattjáró katasztrófája, a politikai gyilkosságok kérdése, illetve Putyin utódának (Dmitrij Medvegyev) kiválasztása. A szerző a következő részekben idézi föl a Medvegyev-féle „közjáték” időszakát, majd a 2012-től megfigyelhető represszió első lépéseit, mint például az internet fölötti politikai ellenőrzést vagy a tüntetések szabályozását. A negyedik rész az oroszországi eseményekkel szorosan összefüggő, 2004-2014 közötti ukrajnai évtized fejleményeit veszi sorra; az ötödik részben tár vissza Putyin 2012-2018. közti elnöki korszakára, az autokratikus hatalom kialakulásának ismertetésére. Beszél Oroszország beavatkozásáról a szíriai polgárháborúba, és a „színes forradalmak” eseményeiről, abban a vonatkozásban, mit tett Putyin, hogy ezek ne terjedjenek át a hazájára.