Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Azzal a céllal született ez a könyv, hogy a szerző - sok éve gyakorló lélekgyógyász - segítsen jobban megérteni, átlátni az emberi kapcsolatok dinamikáját, sajátosságait. Ő maga "pszichomeditációknak" nevezi azt a huszonhat írást, amely helyet kapott ebben a kötetben, s amelyek valójában egy-egy téma körüljárásai, kifejtései. A műben négy nagy kérdéskör kerül porondra. Az első ezek közül a morális fejlődés, és az ehhez kapcsolódó akadályozó és támogató tényezők. A második a tudatosság, és a tudatosság arányának a javítása. A harmadik témacsoport a belső irányítás, az önuralom, illetve ennek összefeszülése a külső hatalommal, valamint az egyének közötti erő- és hatalmi viszonyok alakulása, az ebből kibomló krízis, válságok, kritikus pontok. A negyed körüljárt téma a bennünk és körülöttünk megnyilvánuló, ható erők és ellenerők megjelenése különféle életterületeken, továbbá a "négyes fogat": vagyis a bizalom, a szabályok, a szabadság és kihívások identitásformáló és -megtartó ereje. Az alapvetően szakmai hangoltságú - de laikusok számára is olvasmányos - eszmefuttatásokat az adott témához kapcsolódó rövid tesztek egészítik ki. Az egyes fejezeteket a felhasznált irodalom felsorolása zárja. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Gyarmathy Éva (1958-)

Pszichomeditáció

Borító ár
3 999 Ft
Aktuális online ár
2 999 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Gyarmathy Éva (1958-)
ISBN
9789634863410
Egyéb szerzőség
Szűcs Édua (1959-) (ill.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2019
Méret
228 o.
Kiadó
Móra
Cikkszám
3001043055
Alcím
[fejlődés, közösség, siker]

Darabszám