A Németh László által „Pécs szent emberének” nevezett Várkonyi Nándor életműkiadásának utolsó kötete három részből tevődik össze, a címben megjelölt műfajok szerint. Nem túl terjedelmes lírikusi munkássága korai pályaszakaszához kötődik, az itt közölt 18 vers többsége 1927. vége és 1936. tavasza között jelent meg. Versvilágának alaptónusa az elégikus dalforma; jellemzője a lírai hitelesség, a finom hajlítások sora, a hol hangosabb, hol elhalkuló versnyelv. Műveinek fontos motívuma az idővel való szembesülés érzelmi aktusa: „Cipőmön még / A nyár pora, / Az ágak közt / Már őszi szél” (Őszi ég). Az időrendbe sorolt költemények érdekes poétikai ívet rajzolnak ki: hogyan vált át az 1925-ben keletkezett A Monte Alvernón című vers sűrű képisége, gondolati-érzelmi tömörsége, szimbolikája a későbbi, az 1930-as években írott darabok ütemhangsúlyos, olykor népköltészetet idéző verselésére (Ilyen voltam; Őszi ég; Csillag-árnyék).