Aforisztikus tömörség jellemzi Székelyhidi Zsolt legújabb verseskötetének lírai hangját. Az elismert költő, író, fotográfus és zeneszerző, miként a Jelenésekben (202314365), úgy a Pórusokban is a Bibliát tekinti forrástartományának, melyből versei kiindulnak, majd tételesen visszatérnek. De amíg korábbi kötete az Újszövetség záró könyvével lépett párbeszédre, addig jelen kötete az Ószövetség sötéten misztikus szövegei felé irányítja olvasói figyelmét. Székelyhidi lírai beszélője kutat, megoldásokat keres és javasol, miközben nem feledkezik meg a kutatás szépségének és ambivalenciájának felmutatásáról sem. Rövid, frappáns, olykor csupán egy-egy szóból álló verssorainak pergő lendülete nem hagyja megpihenni az olvasót. A nyolc egységre bontott költemények beszélője saját belső világát tágítja kozmikus távolságokba. A lehetőségek poétikáját és életrajzi potencialitását, illetve a formálatlan individuum örök antropológiai belátásait sűríti nyitó költeményében: „Legelején / voltam / csupa / lehetőség. / Rezdülni / váró / állapot. / Üres mezőn / a töltés. / Épp / entrópia” (Fokozatok).