Paul Hollander munkája alapmű azok számára, akik érteni akarják, miért vonzotta a nyugati értelmiség egy részét a sztálini Szovjetunió, majd később Kína, Kuba, Vietnám vagy éppen Albánia. A politikai zarándokok nem egyszerű turistaként keltek útra, hanem a saját társadalmukkal szembeni alternatívát keresték. Nem a valóságot látták, hanem azt, amit látni szerettek volna. Ezért tudtak olyan művészek, írók és újságírók, mint G. B. Shaw, H. G. Wells vagy Lion Feuchtwanger, megértéssel, rokonszenvvel vagy lelkesedéssel tekinteni egy rendszerre, amely éppen akkor éheztetett, deportált és tört meg milliókat. Miért volt a Szovjetunió mégis oly csábító? A Nyugat egy része hinni akart egy másik, igazságosabb világban, és a szovjet rendszer kész volt ezt a hitet kiszolgálni. A politikai zarándok csalódott a kapitalizmus ellentmondásaiban vergődő civilizációjában, miközben a Szovjetunió egy szép, új világ laboratóriumaként láttatta magát. A nyugati értelmiség nem tényeket keresett, hanem igazolást, s a vendégek vágyai előre meghatározták, mit fognak látni. A bolsevik propaganda csábító ereje éppen ebben állt: „Gyere, s nézd meg a jövőt!” Hollander könyve ezért nemcsak a kommunista rendszerekről, hanem az értelmiségi önáltatás természetéről is szól.