Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
A politika elméletileg megalapozott, jelentés- és beszédközpontú vizsgálata, a diszkurzív politikatudomány (Political Discourse Studies) megalapítójának számít Szabó Márton, akinek azóta számos követője akadt (mások azonban kritikával illették módszerét). Az ő munkásságát vizsgálja, az általa kidolgozott elmélet kritikai elemzését adja Kiss Lajos András. A filozófus szerző részletesen bemutatja és elemzi azt, a mintegy fél tucat könyvben testet öltő fejlődési pályát, amelyet Szabó Márton a Diszkurzív térben (199808037) című kötettől A közügy politikaelméletéig (201423028) bejárt. Az első részben (Előzmények, útkeresések, viták) először két olyan problémakört vizsgál a szerző, amely meghatározó Szabó gondolkodói attitűdjének kiformálódásában: egyik az ideológia természete, a másik a mitikus és metaforikus gondolkodás szerepe a politikában. Ezek után részletesen bemutatja és elemzi azt a kiterjedt vitát, amelyet a Vázlat a politika diszkurzív értelmezéséről (1996) című tanulmány körül 1997-ben kibontakozott, amely írás elsőként, bár még vázlatosan mutatta be a Szabó-féle diszkurzív politikatudomány elveit, szemléletét és kidolgozásának lehetséges perspektíváit. A második rész, amely A diszkurzív politikatudomány kidolgozása címet viseli, sorra veszi és elemzi Szabó Márton három monográfiáját: a politika diszkurzív szereplőit elemző Politikai idegen (200610022) című művet, a 2014-ben megjelent A közügy politikaelmélete című monográfiát, valamint a politikai megismerés és cselekvés természetét vizsgáló, 2011-ben megjelent Politikai episztemológiát (201104034). A kötetet személyes hangú utószó, irodalomjegyzék, Szabó Márton publikációinak listája, valamint az ő munkáiról szóló írások és tanulmányok listája zárja. Szakemberek olvasmánya. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Kiss Lajos András (1954-)

Politika és diskurzus

Raktári szám: 9789634140757
Borító ár
2 200 Ft
Aktuális online ár
1 760 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kiss Lajos András (1954-)
ISBN
9789634140757
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2015
Méret
23 cm
Kiadó
L'Harmattan
Cikkszám
3000252247
Alcím
Szabó Márton politikafilozófiai invenciója

Darabszám