Grecsó Krisztián ismét megjelenő könyve mindenekelőtt címével - Pletykaanyu - hökkenti meg az olvasót. Ezután következik az alcím: elbeszélések. Hogy ez miért volna meghökkentő? Nos, azért mert az első kiadás (200112296) megjelenéséig Grecsó Krisztiánnak leginkább költeményeivel találkozhattunk. A Pletykaanyu pedig próza, egy elbeszéléskötet (jelen edíció az előbbinek kisebb változtatásokkal átdolgozott kiadása). Ha viszont alaposabban elolvassuk a könyvet, ízlelgetjük nyelvezetét, ráébredünk, hogy ennek a prózának ismerős a poétikája, vissza-visszatérő szövegfoszlányok bomlanak föl a sorok mentén, melyek mindvégig Grecsó költészetét idézik fel. Az olvasói intertextualitás kiküszöbölhetetlenségében olvassuk a Pletykaanyut, azoknak a felidéződő retorikai alakzatoknak a nyomán, melyeket a szerző ismert versei irányítanak. Az ismerős stílus, azonban ezekben az elbeszélésekben új hangok összefüggésében jelenik meg, mágikus, humoros világban, melyben mindenki megtalálhatja a számára otthonos, kedvenc zugot. A kötet két részre tagolódik: Én, Schriwanek András és a Szép címeket viselő fejezetekre, melyek egyenként hat-hat novellát tartalmaznak. A novellákat külön-külön is alcímekkel vagy mottókkal látja el a szerző, így teremtve meg a címek által kijelölt szövegközi világot. Az elbeszéléskötet szigorú szerkezete ellentétben áll maguknak az elbeszéléseknek a lazaságával, könnyed stílusával. Az ellentét nemcsak ezen a szinten szembetűnő retorikai alakzata a könyvnek. Az elbeszélések világa is meglehetősen eltér egymástól, amely mind tematikus, mind a narratív szinten sokszínűséget, gyönyörködtető változatosságot ad a kötetnek. Minden "ínyenc" olvasónak ajánlhatjuk a novellák édes-savanyú, csípős-pikáns "ízeit", amely olyannyira Grecsó Krisztián sajátja a mai magyar prózában. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"