Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Egy tartós kapcsolatban - még a legharmonikusabbakban is - előfordulnak konfliktusok, amelyeket a párok a maguk vérmérséklete és a kettejük közötti dinamika tükrében "csörtéznek" le. Nem csoda, hogy lélektani-segítő könyvek tömkelege foglalkozik párterápiával, olyan módszereket ajánlva, amelyek segítenek ezeket oldani, ritkítani, egymást megérteni, elfogadni - s ha kell, elengedni. A szerző - maga is gyakorló pszichológus és házastárs - tipikus, hétköznapi, kitalált, de teljesen életszerű, feszültséggel teli helyzeteket, párbeszédeket idéz elénk, hogy ezek kapcsán fejtse ki véleményét, s adjon tanácsot azoknak akiknek hasonló okok miatt fő a fejük, vívnak egyre keserűbb vitákat a párjukkal, egyben megmagyarázva azt is, hogy ilyenkor milyen lelki mechanizmusok mentén bontakozik ki a konfliktus, s mely pontokon lehet a folyamatot megállítani, visszafordítani. Sok egyéb mellett olyan feszültségforrásokat elemez, mint az elköteleződéstől való félelem, az alkalmazkodás egymás szokásaihoz, baráti köréhez, a családi költségvetés és kötelezettségek, egymás kritizálása, a gyerekvállalás, a közös és önálló programok összehangolása stb. A fekete-fehér rajzokkal kísért kötet érezhetően tapasztalt, a férfi-női játszmákat kiválóan ismerő szakember műve, akinek érdemes meghallgatni, megszívlelni a véleményét, a tanácsait. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Martos Tamás (1968-)

Pillanatfelvételek - Hogyan (ne) veszekedjünk a párunkkal?

Raktári szám: 9789638945006
Borító ár
2 250 Ft
Aktuális online ár
1 688 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Martos Tamás (1968-)
ISBN
9789638945006
Egyéb szerzőség
Szám Katalin (1968-) (közrem.);Szűcs Édua (1959-) (ill.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2011
Méret
21 cm
Kiadó
Képmás 2002 Kft.
Cikkszám
3000255653
Alcím
hogyan (ne) veszekedjünk a párunkkal?
Sorozatcím
Képmás könyvek

Darabszám