Egy egészen fiatal, huszadik életévén éppen csak túljáró költőnő mutatkozik be ezzel színvonalas, küllemében is ízléses kis kötettel. Mondanivalójában és formai megoldásaiban egyaránt a hagyományos iskolát követi: biztos kézzel vet papírra szonettet, négysoros strófákból álló, lágyan rímelő verset, de kötetlenebb, hosszabb szövegtömbökből álló, belső ritmusának vázára feszülő költeményt is: "Ez maradt belőlünk. Ez a halom levél. / Betemet, axonomra fonódik / forró levékupacom. // Idegen ágy békéjében alszom." (Sün a tükörben). Koránál és költői mivoltánál fogva mélyen foglalkoztatja a szerelem, amelynek szépségei mellett legalább annyira hangsúlyosan érinti meg annak sötét, keserű oldala: "A szerelemnek csak mélysége van, / sosem magassága: / égetőtől egészen Hádeszig / szállunk le utána, / hogy belehaljunk, s éledjünk újjá / Holdként úszva estre, / felemelve Odüsszeuszunkat / csillag-rengetegbe." (Szerelem). E mellett foglalkoztatja a sors és az idő, s persze a végzet hatalma, és - valószínűleg egy családi tragédia kapcsán - a halál is. Külön kategóriát képeznek humoreszkjei, amelyek egy önálló fejezetben olvashatóak. Ezen felül még négy ciklusnyi vers (Átsuhan a szél; Itthagytad kulcsaid; Kéretlen nyaklánc; Úgy teszek, mint a jók) kapott helyet az összeállításban, amelyet Kárpáti Kamil utószava zár le. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"