A kötet verseiből olyan élethelyzetek tárulnak elénk, amelyekről nem szoktunk beszélni, vagy csak elnagyolva: az életből lassan eltávolodóktól búcsúzóban, akik még itt vannak közöttünk, de holnap már ki tudja, hol járnak. A szerző pereméletűeknek írja le azokat a végstádiumba jutott embertársainkat, akik fájdalomcsillapító gyógyszerekkel még ellátottak ideig-óráig, hogy életben tartsák őket, ám felgyógyulásukra semmi remény. Ezért aztán a kórtermekből kikerülnek otthonápolásra, mások hospice-házakba, kórházak melléképületeibe, elfekvő ágyaira, kitéve hasonló sorsú társaik hangos szenvedésének. A szerző testközelből látta, tapasztalta ezeket éveken át: vigasztalójukként járt közéjük, megfogta kezüket, meghallgatta panaszaikat – annyit mindent szerettek volna kibeszélni magukból! –, nehogy magukra hagyatva érezzék magukat, még ha családtagjaik néha meglátogatják is őket. Tárgyilagos, szikár leírásokat kapunk érzelgősség nélkül, épp ezáltal késztetve számvetésre és az élet igazi megbecsülésére. Megható, emberi tanúbizonysággal a hospice-emlékekről. Ugyanakkor a peremtestek teljes skáláját öleli fel: hajléktalanok, menekültek, családi veszteségek - szikrázó zeneiséggel. Minden érző olvasónak ajánlott. Serfőző Simon