Cseke Péter új könyve bizonyos tekintetben folytatása annak a sorozatnak, amelynek egyes köteteiben korábban a szociográfia eszközeivel közelítette meg erdélyi magyarságunk időszerű közösségi problémáit. Mégis különbözik ezektől abban, hogy ebben a könyvben – bizonyos szociográfiai megalapozottságról meg nem feledkezve – meghatározó a személyes ihletettség. És ez nem véletlen, hiszen legszűkebb pátriájáról, a Nagy-Homoród mentéről ír. Szülőfaluja jelenkori történetének történelmileg is fontos mozzanatai elevenednek meg: az elmúlt század elején az Újvilág csábítására felkerekedett rokonok élete, családja tagjainak viszontagsága az első világháborúban, a Homoród-mente falvait is elérő, majd a kisebbségi sorsban tetőző hányattatások, szenvedések, a helytállásra máig érvényes példát kínáló emblematikus személyiségek (Zoltán Sándor lelkész, Pálffy Ákos tanító) alakja. Szülei és falusfelei emlékidézése nyomán élhetjük át mi, mai olvasók is a második világháborúnak, a hadifogságnak majd a kollektivizálásnak az évtizedeit: a hagyományait őrző paraszti közösség szétverését, az 1956-os magyar forradalom leverését követő, és Homoród-mente magyarságát is érintő megtorló pereket (kiemelten Gellért Imre személyiségét), ugyanakkor a közösségi értékek megőrzésére tett hősies kísérleteket is, felidézve a fáradhatatlan helytörténész Borbáth Károly, a művei révén Párizsból hazatérő Román Viktor, vagy a Homoród-menti templomok falképeiről értekező László Gyula alakját. Közösségi vetülete van azoknak a fejezeteknek is, amelyekben az írónak, magának, és családja tagjainak életéből eleveníti fel a különböző helyzeteket, epizódokat: édesanyja hazulról küldött aggódó leveleit, fia katonaleveleit idézve, vagy a szerző családját közvetlenül érintő zaklatásokra, meghurcoltatásokra emlékezve– egy későbbi fejezetben pedig a Ceaușescu-rendszer összeomlása utáni időket, amikor az itt élők is szembekerülnek a „hogyan tovább” oly nehezen megválaszolható kérdésével. Dávid Gyula