Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
Már megjelenése pillanatában hatalmas figyelem irányult a börtönből hat év után nemrég szabadult Zuschlag János, volt szocialista politikussal készített interjúkötetre (sokan a baloldal korruptságát láthatják alátámasztva, a kritikusok viszont azt emelik ki, hogy a kötet elsősorban kampánycélokat szolgál). A Szalai Viviennel folytatott beszélgetésekből született könyvben Zuschlag elismeri bűnösségét, ennél azonban jóval többet is mond. Azt állítja ugyanis, hogy nem csak "Zuschlag-ügy" volt, mert nemcsak ő volt benne, és nem csak ő hozta meg a döntéseket. Saját állítása szerint csupán végrehajtóként működött, a szálak pedig a párthoz vezetnek. Magáról a sikkasztásról, peréről és szerinte az MSZP-ben zajló korrupcióról viszonylag kevesebb szó esik a kötetben, ám érdekes módon a média által felkapott részletek - például arra vonatkozóan, hogy állítólag 50 milliót kapott egy reklámszatyorban azért, hogy félreálljon - is csak megemlítődnek. A könyv első felében nagyrészt gyermekkori frusztrációjáról, csínytevéseiről olvashatunk (közel hetven oldalon keresztül, mintegy megmagyarázandó azt, miért vált olyan személyiséggé, aki képes volt részt venni ebben a velejéig romlott politikai életben). A kötet második fele mutatná be elvileg aktív politikai működését, és azt a korrupt rendszert, amelyben részt vett, ám a nagy általánosságokon túl magukról az eseményekről nem igazán esik szó, csak néhány oldalon. Leginkább sztorikat olvashatunk: hogy hogyan fogdosta egy idősebb szocialista politikus a parlamenti liftben, hogy mennyit piált, vezetett részegen, milyen szexkalandokat élt át, és mekkora "király"-nak érezte magát ebben az időszakban. Viszonylag sokat ír azonban Gyurcsány Ferenccel való kapcsolatáról, a volt ifjúsági- és sportminiszter, majd miniszterelnök személyiségéről, Simon Gábor nemrég kipattant ügyéről, és természetesen arról, miként hagyta őt magát cserben az MSZP azzal, hogy nem állt ki mellette. Az utolsó rész a börtönévek megpróbáltatásairól, az őt ért megaláztatásokról szól. A kötet színes fotómelléklettel záródik. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Szalai Vivien (1982-)

Pártházból börtönbe

Aktuális online ár
1 196 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Szalai Vivien (1982-)
ISBN
9789638570833
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2014
Méret
20 cm
Kiadó
Napi Gazdaság K.
Cikkszám
3000231178
Alcím
pártházból börtönbe

Darabszám