A Dunántúl, az egykori Pannonia szellemi életének jelentős középpontja volt Pécs a huszadik század első harmadában. Jelentős írók, gondolkodók és tudósok alkottak és folytattak egymással aktív párbeszédet a Mecsek és a Baranyai-dombság óvó lankái által körülvett városban. Nagy Imre irodalomtörténész a pécsi irodalmi és kulturális életet tárja fel „tanulmányfüzérként” aposztrofált könyvében. A vaskos és hiánypótló gyűjtemény az előszót követően a kutatás módszertanával és kérdésfelvetéseivel ismerteti meg olvasóit. A szerző térben és időben is határokat szab kutatása lehetséges irányainak, hogy könyve mondanivalóját még idejében mederben tudja tartani. A két tematikus egységre bontható kötet első része (A hatodik torony. A pécsi bölcsészkar két évtizede, 1923–1941) a két világháború közötti időszakot veszi górcső alá. Olyan jelentős tudósokat és irodalmárokat mutat be, mint Halasy-Nagy József filozófiaprofesszor, Klemm Antal, a nyelvtörténet professzora, Thienemann Tivadar, az irodalomtudomány professzora, Fülep Lajos művészetfilozófus és lelkész, Kerényi Károly vallástörténész, ókortudós.