Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Noha a falusi élet korántsem könnyű, s idilli volta elsősorban a városi életbe belefáradó emberek előtt tűnik fel egyértelmű módon, az állatok és növények tárházát adó tanyasi élet valódi kalandokat rejt magában a fiatalabb korosztály számára. A jelen kötet játékos formában közelít a vidéki életen keresztül a közösségben való gondolkodáshoz, az egyéni és a közösségi felelősség kérdésköréhez, valamint az ember és a környezetének megbonthatatlan viszonyához. A kisgyerekes családokra gondoló kiadvány a kisebb és a már nagyobb gyerekeknek egyaránt szórakoztató tanulást ígér. A kötet első felében szó esik arról, hogy korosztályspecifikusan hogyan érdemes a könyvhöz odafordulni, a sűrű jelenetekkel bíró oldalpárokat a gyermekekkel együtt közösen felfedezni. A kisebbeket hagyni kell, hogy maguk barangolják be a képeket, ismerkedjenek az új fogalmakkal, korábban ismeretlen állatokkal és eszközökkel, majd ezt követően irányított kérdésekkel lehet a kicsik tudását ellenőrizni. A nagyobbakkal pedig teljes történeteket is kitalálhatunk, ami segíti a narratívákban való gondolkodáson keresztül az értelmi és érzelmi, valamint a kognitív képességek érését, a képzelőerő fejlesztését. A kedves képek olyan jeleneteket ölelnek fel – középpontban Palkóval, a kalandokra vágyó kisfiúval –, mint a tanya és a szántóföld, tyúkólak építése, a baromfiudvar mellett elfogyasztott közös reggeli szívmelengető eseménye, málnaszedés és közös lekvárfőzés a nagyival, méhészkedés a nagypapával.

Palkó falun

Galewska-Kustra, Marta

Borító ár
4 999 Ft
Aktuális online ár
3 749 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Galewska-Kustra, Marta
ISBN
9789636039615
Egyéb szerzőség
Szathmáry-Kellermann Viktória (1984-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2026
Egyéb információk
Lapozó 42 o.
Kiadás pontos dátuma
2026.04.14
Kiadó
Móra
Cikkszám
3001100013
Alcím
szókincsbővítő játékkal

Darabszám