Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
Francesco Borromini, az európai barokk egyik legnagyobb mestere tervezte a római via Giulia elején álló Falconeri-palotát, mely 1927 óta a magyar állam tulajdona. Ez a patinás épület ad otthont a magyar-olasz kulturális kapcsolatok legjelentősebb intézményének, a Római Magyar Akadémiának és a fölszentelt papok továbbképzésével foglalkozó Pápai Magyar Intézetnek. A palotát és annak történetét, a két intézmény fordulatokban gazdag múltját mutatja be Molnár Antal, a Római Magyar Akadémia igazgatója és Tóth Tamás, a Pápai Magyar Intézet rektorának közös kötete. A korábbi kutatások összefoglalásával és levéltári források alapján, gazdag képanyag kíséretében elsőként magát az épületet ismerhetjük meg, kitérve a reneszánsz előzményekre, a barokk palota 1638-49 közötti építésére, későbbi átépítéseire, funkcióváltozásaira, a kialakításra, sőt a fontosabb helyiségeket is megismerhetjük. A kötet második fele a két intézmény történetét foglalja össze, nagyobb korszakokra osztva, megkülönböztetett figyelemmel kísérve az egyes időszakok meghatározó vezetőit. A DVD-melléklettel is ellátott - most olasz nyelven megjelenő - kötethez Orbán Viktor miniszterelnök és Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek írt ajánló sorokat. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Molnár Antal (1969-);Tóth Tamás

Palazzo Falconieri Roma

Borító ár
5 500 Ft
Aktuális online ár
4 235 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Molnár Antal (1969-);Tóth Tamás
ISBN
9789635069934
Egyéb szerzőség
Balassi Intézet (Budapest) (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2016
Méret
28 cm
Kiadó
Istituto Balassi
Cikkszám
3001024154

Darabszám