Teljes leírás
Negyedik részéhez érkezett Diana Gabaldon romantikus-misztikus történelmi regényfolyama, a második világháborús veterán nővérből egy kelta időkapun átlépve egy tizennyolcadik századi skót lázadó nemes, Jamie Frazer asszonyává lett Claire Randall krónikája. A két vaskos kötetet kitevő negyedik rész ott veszi fel a szálat, ahol az előzmény lezárta: Jamie és Claire útra kelnek Amerika felé, hogy új életet kezdjenek, távol mindenfajta üldöztetéstől. A cél Észak-Karolina, ahol a Fraser-klán egyik tagja, Jamie nagynénje már megvetette a lábát. Amikor azonban megérkeznek, kiderül, hogy a nagynéni rabszolgákkal művelteti meg a földjét, ami Claire-ék számára elfogadhatatlan. Inkább úgy döntenek, hogy veszik magukat vadonba, ahol ők maguk fognak birtokot alapítani. A munka természetesen embert próbáló, de áldás van rajta, ráadásul Jamie hősiességének és vadásztehetségének, illetve Claire gyógyító tudásának köszönhetően az indián őslakosok is barátsággal fogadják őket. Míg a Fraser házaspár az amerikai erdőkben próbál így új fejezetet nyitni, addig a lányuk, Brianna még mindig a huszadik században van teljesen egyedül. Hogy viszontlássa az édesanyját, és megismerhesse sosem látott tizennyolcadik századi apját és családját, ő maga is ellátogat a rejtélyes szakrális kőkörhöz, ahol neki is sikerül átlépnie a háromszáz évvel azelőtti Lallybroch birtokra, ahol nemcsak rokonok (és ellenségek) egész hada, de sorsa egy új fejezete várja... A regény azoknak ígér kellemes időtöltést, akik ismerik az előzményeket. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"