Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Sára boldogan éli a tinédzserek édes, kiszámítható életét: rengeteget gürizett, hogy eredményesen befejezze a tizenegyedik évfolyamot, így most más dolga sincs, mint kedvenc sorozatát, a Gilmore Girlst bámulni a laptopján. Ekkor azonban olyan meglepetés éri, amire álmában sem gondolt: szülei bejelentik, hogy anyja előléptetése miatt 4 hónap múlva már Svédországban kezdi az új tanévet. A lány élete hirtelen darabjaira hullik, úgy érzi, szülei a háta mögött szervezkedtek, és tehetetlen dühöt érez amiatt, hogy csak így szembesítik azzal, hogy hátrahagyják Magyarországot, a családi házat, ahol felnőtt és egész addigi életüket. A regény részletesen mutatja be az idegen kultúrába és közösségbe való beilleszkedés nehézségeit, a családi érdekütközéseket és konfliktusokat, az iskolai bántalmazás és bullying ördögi körét, a társas magányt, a csoportnyomást, a régi és új barátságok összeférhetőségét, valamint a kultúrákon és nyelveken átívelő emberi kapcsolatok kibontakozását. A történet talán legfontosabb üzenete, hogy mennyire fontos egy-egy formatív, támogató ember jelenléte a kilátástalannak tűnő helyzetekben. Ilyen Sára életében 7 évvel idősebb bátyja, Krisz, akivel ritka szoros testvérkapcsolatot ápol.

Keszthelyi Gréta Kata (2005-)

Otthon, svédes otthon

Borító ár
5 990 Ft
Kötött ár
5 391 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Keszthelyi Gréta Kata (2005-)
ISBN
9789635845477
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2025
Egyéb információk
626, [2] o.
Kiadás pontos dátuma
2025.09.28
Kiadó
Menő Kv.
Cikkszám
3001096048
Sorozatcím
Rólad-neked könyvek

Darabszám