Nicolaus Schmidt drezdai szűcslegény török fogságban szerzett tapasztalatait rögzítő könyve – amely először Lipcsében, 1684-ben jelent meg – a késő reneszánsz útleíró irodalom sajátos változatát testesíti meg. A katonának állt legény Magyarországon esett török fogságba, elhurcolták, gályarabként szenvedett, ekkor alkotta meg művét, amelynek az a sajátossága, hogy nem csupán szerzője megpróbáltatásait örökíti meg, de néprajzi, művelődés- és kultúrtörténeti, vallási és gasztronómiai megfigyeléseit is tartalmazza, miközben természetesen sok szó esik a kalandokról, egzotikus helyekről és helyzetekről. Így az Öt év gályarabság a pontos megfigyelések tárháza és a pikareszk regény ötvözete.