Sík Sándor – pap, költő, irodalomtörténész – nem elégedett meg puszta színházi történetekkel. Drámáiban az örök emberi kérdéseket bontotta ki: mi ad erőt a küzdelemhez, hogyan lehet hűnek maradni a hithez és a hazához, miként találhatja meg az ember a helyét a világban. A gyűjteményben helyet kapnak a korai, szimbolikus hangvételű művek éppúgy, mint a magyar történelem nagy alakjait megidéző drámák. Nem véletlen, hogy Berettyán Nándor rendezésében a Nemzeti Színház színpadán is új életre kelt az István király című színmű. A darab Szent István utolsó napjainak lelki vívódásait idézi meg: vajon képes-e átadni országát, hitét és örökségét olyan utódnak, aki méltó lesz rá? A történelmi keret mögött ott feszül az örök emberi kérdés: hogyan lehet békével lezárni az életművet, hogyan hagyhatunk maradandót az utánunk jövőkre. Sík Sándor drámái olyan művek, amelyek egyszerre emelnek és elcsendesítenek, amelyekben minden sor mögött ott áll a gondolkodó ember, a hitben élő alkotó, a nemzetét szerető tanító. Nem csupán olvasmányélményt nyer, ha elolvassa ezt a három kötetet. Valami sokkal többet kap: találkozást a magyar történelem szellemi örökségével, és azokkal a kérdésekkel, amelyeket minden korban újra fel kell tennünk. Ezért érdemes e gyűjteményt magáénak tudni. Nem azért, hogy a polc dísze legyen, hanem hogy újra és újra visszatérhessen hozzá – amikor a szívében vagy gondolataiban válaszokat keres.