Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
23%
Teljes leírás
A regényíróként idehaza híressé és nemzetközileg is ismertté vált szerző - ismét megjelenő - első novellás kötetének darabjai többnyire a gyermekkor világát, a gyermekség lelkületét, valamint a gyermekek és a felnőttek világának ütközéseit, átfedéseit, egymásra hatásait ábrázolják. A Vasvonó tizenhárom éves hősét a szülei lelki terrorral kényszerítik a folytonos hegedűgyakorlásra, és azzal fenyegetik, hogy nem soká a „fekete hegedűs” előtt kell vizsgáznia, ott pedig hibázni nem lehet. A seprű két főhőse is apa és immár felnőtt fia, akik furfangosnak gondolt összeesküvést szőnek az elvált feleség, illetve anya ellen, csak éppen a terv rosszul sül el, és a volt férj, az apa csaknem belehal. A húsleves elbeszélője, a tizenéves kislány, aki anyja halála után az apjával marad, és megpróbálnak megélni a román kommunista diktatúra ínséges éveiben, ám ez az apa "ismerőse", Olga néni nélkül aligha sikerülhet. A hangdobozok története is az apa-fiú viszonyt dolgozza föl: az apa halála után a fiú a hagyatékban kutat, és az apja által készített erősítőket fölhasználva, őrült hangos zenékkel búcsúzik az apjától. Jellegzetes Dragomán-novella a Rosszaságok, amelyben gyermekkori csínytevéseit örökíti meg sztorik sorozatának formájában. Elmeséli, miként állítottak elő madárfogó lépet, hogyan készítettek puskaport, és egy füstbomba segítségével miként dézsmálták meg a cukrászda süteménykészletét. Ehhez hasonló, mulatságos történet a Karcsika; a címszereplő kisfiú úgy szeretne egy kiskutyát kikunyerálni a szüleitől, hogy beköti a szemét, így okkal követelhet magának "vakvezető kutyát". A Szkander, Párizs, pucér nő is anekdotikus történetek sora, amelyekben szó esik Ambrus báról, a masszőrről, a rokon Ica néniről és a szomszéd kertben mezítelenül napozó asszonyról, akit a gyerekek egy magas fáról lesnek, majd dobálnak meg. Ugyancsak apró történetek füzéréből áll össze a Füles fotel, a Mennyből az angyal, a Fehér arc és az Örökség című kispróza. A Kandúr hőse is elvált szülők gyermeke, aki vasárnapi láthatáson van az édesapjánál és a nagyapjánál, az utóbbi pedig éppen azon mesterkedik, hogy eltegyen láb alól egy macskát, amelyik rendszeresen a kertjükbe piszkít. Nem gyermekkort idéző, inkább parabolikus, jelképes történet a Szeánsz. Főhőse Doktor Lukics, a céduláinak, jegyzeteinek, könyveinek élő szobatudós, aki nyolc éve ki sem mozdult a szobájából, a szomszédban lakó Kerekesné visz neki minden nap egy kis lábas meleg ételt. Doktor Lukics nyolc éve szakadatlanul azon fáradozik, hogy összeállítsa a világtörténelem legrészletesebb kronológiáját. Egy nap azonban megzavarják. Kommandós állít be hozzá, hogy az ablakából figyelje a szemben levő üres épületbe beköltőzött házfoglalókat. Doktor Lukics nem viseli el, hogy megzavarták fontos munkájában, így a kommandós az életével fizet a betolakodásért. Dragomán György szinte minden novellája, kispróza-füzére a gyermekkorról szól, mindegyikben ott van a kegyetlen fölismerésekre vezető találkozás a fölnőttek világával, és csaknem mindegyikben fontos szerepe van a zenének, a hangnak, a szívverés ütemének, az élet minden részében jelenlévő ritmusoknak, a létezés dinamikájának. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Dragomán György (1973-)

Oroszlánkórus

Borító ár
3 999 Ft
Aktuális online ár
3 079 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Dragomán György (1973-)
ISBN
9789631432978
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2021, cop. 2015
Méret
247, [3] o.
Kiadó
Magvető
Cikkszám
3000249204
Alcím
novellák

Darabszám