A szerző újabb kötetének versvilága hasonlatos az első kötetéből (Két világ határán, 201708214) megismerttel, mintegy tovább építkező folytatása annak. Mégsem az alkotói szándék puszta ismétléséről van szó, inkább a korábbi mondandók és üzenetek, formák és alakzatok variálásáról, miközben a nosztalgikus, szecessziós vagy éppen szürreális elemek változatlanok maradnak, legföljebb teljesebb formákban ismétlődnek meg. Rucska Ferenc gyakori motívuma a vándor életérzése, aki maga is sokszor szembesül a folytatás vagy változtatás dilemmájával: „Mintha én volnék, habár mégsem lehetek ugyanaz. / Mintha volna egy másom, aki minden ízében, szentül / hiszem, rám hajaz” (Tisztítótűz).