Huxley az „örök filozófia” kifejezést Leibnitz nyomán használta, és azt az állandó, örök, az idő és a tér által nem befolyásolt filozófiát nevezi öröknek, mely Isten megismerésével, Isten és ember kapcsolatával foglalkozik. Erről így ír a kötet bevezetőjében: Ez a kötet az örök filozófia antológiája, és bár egy filozófia szemléltetésére vállalkoztam, hivatásos irodalmárok és filozófusok tollából keveset idézek. Ennek oka rendkívül egyszerű. Az örök filozófia elsősorban az egyetlen, isteni Valóság, a dolgok, életek és elmék sokrétű világának vizsgálatára irányul. Azonban ezen egyetlen Valóság természetét csak azok érthetik meg, akik bizonyos feltételeknek eleget tettek azáltal, hogy magukat szerető, tiszta szívű és egyszerű szellemű lénnyé változtatták. Miért kell ennek így lennie? Ezt nem tudhatjuk. Ez is azoknak a tényeknek az egyike, amelyeket akár tetszenek nekünk, akár nem, és bármilyen felfoghatatlannak tűnnek is, de el kell fogadnunk. (…) Azonban minden korban volt néhány férfi és nő, aki úgy döntött, hogy eleget tesz azoknak a feltételeknek, amelyek egyedül szükségesek az azonnali tudás megszerzéséhez. (…) Az örök filozófia ilyen, első kézből vett vizsgálódóit általában „szentnek”, „prófétának”, „bölcsnek” vagy „megvilágosodottnak” tartották. És mert jó okunk van feltételezni, hogy ők tudták, miről beszélnek, ezért van, hogy válogatásomat az ő írásaik alapján, és nem a hivatásos filozófusok vagy irodalmárok munkáit alapul véve készítettem el.