E kötet nem egyszerűen politikai portré és nem is hagyományos rendszerleírás. Két kortárs politológus kísérlete arra, hogy történeti távlatból bemutassa, miként válhat egy versengő politikus dominánssá, majd hegemón szereplővé előbb pártjában, majd az állam vezetésében. A szerzők túllépnek a „demokrácia vagy diktatúra” vitáján, és nevet adnak a sajátos magyar berendezkedésnek, miközben feltárják, hogy a mai magyar állam nem politikai vagy történelmi kisiklás következménye, hanem tudatosan felépített hatalmi konstrukció. Olyan rendszer, amely nem egyik napról a másikra született meg, hanem választási győzelmekből, stratégiai helyezkedésekből, intézményi áttörésekből és következetesen végig vitt akaratból állt össze. A kialakított struktúra államelméleti kerete: az abszolút köztársaság. A szerzők szándéka ennek az új államelméleti kategóriának a meghatározása. Felfogásukban az abszolút köztársaság olyan állam- és jogrezsim, amelyben a szuverenitás formálisan demokratikus forrásból ered, de intézményes korlátjai fokozatosan meggyengülnek, s alkotmányos zárait a hatalom rendre feltöri akaratának akadálytalan érvényesülése érdekében. Azt a politikai tapasztalati teret és időt pedig, amelyben Magyarországon Orbán Viktor egy különleges abszolút szuverénné vált, s mint ilyen, elementárisan határozza meg a kortárs téridő kontinuumát és ennek minden irányú folyamatait, a szerzők Orbán korának nevezik.