A tömény gondolatiságon túl hol drámai, hol elégikus hangon szóló költő – ahogyan a pályatárs Halmai Tamás mondja – „nem poétikai fortélyokat gabalyít, hanem szentkönyvek metódusát követi”; példázataival, intelmeivel gondolatot ébreszt, szellemet és erkölcsi érzéket inspirál, és azt sugallja, hogy a maga hivatása az emberi dolgok láthatóvá és érthetővé tétele. Meg azt, hogy a művészet meg a költészet nem menekülés az érdes valóság bántó benyomásai elől, de megtaníthatja az embert letérdelni, leborulni a nagyság, a szentség előtt. Halmosi Sándor költészetét úgy is szokták jellemezni, hogy az apokalipszis és az aranykor szélsőségeit demonstrálja, e pólusok között oszcillál.