Kiss Tibor Noé tájai az emberi lélek kivetüléseként lépnek az olvasók elé. Fagyos, sötét, szúrós, de egyben rejtő és elfedő erdőségek sorjáznak az Olvadás lapjain, melyben egy harminc körüli nő lelki mélységeibe enged bepillantást a szerző. A könyv lazán összefüggő történeteket, felvillantott helyzeteket és érzéseket fog össze, melyek közös origója a főszereplő, a nagyanyját elvesztő nő. A nagymama halála egyrészt feldolgozandó traumaként lengi be a következő napokat, beivódik a hétköznapok egyre fojtogatóbb levegőjébe, viszont ezzel egy időben lehetőséget is teremt a múlttal való fájó, de elkerülhetetlen szembenézésre. Titkok és traumák lepleződnek le, kibeszéletlen fájdalom tölti be Kiss Tibor Noé lelki mozaikdarabokból összeálló regényét. A nőnek egyedül kell a veszteséggel és a feldolgozással megküzdeni, férje, aki kultúrantropológusként dolgozik, éppen távol van tőle Szibériában. Tér és idő, egy két tényező egyaránt a távolság érzetét kölcsönzi a könyvnek. A könyv a nő és a férfi tapasztalati terét ütközteti, egymástól távol, lélekben mégis egymás mellett kénytelenek szembenézni az újabb kihívásokkal.