Kállay Sándor vállaltan régimódi verselő, aki közérthető formában egyszerű gondolatokat és természetes érzelmeket fogalmaz meg. Versnyelve tisztaságát átitatja a bölcsesség, a belátás, az elfogadás, az őszinteség; a költő az etikai, erkölcsi normákat véli meghatározónak, nem a stiláris ügyeskedést, a szóbűvészkedést. Amiként magáról írja: „Ne szólíts költőnek engem, / sosem voltam hencegő, / inkább mondjad te is rólam: / régimódi verselő” (Régimódi verselő). Aztán némi malíciával fordít egyet a gondolatán, és elhatározza, formabontó lesz, tehát modern (se pont se vessző).