Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Shunmyo Masuno egy négyszázötven éves zen buddhista templom főpapja, emellett Japán egyik elsőrangú művészeti főiskoláján környezettervezést tanít. Széles körű ismereteit számos a zen tanításaira épülő életvezetési könyvében osztotta meg a nyugati világ olvasóival. Mostani munkája is arra irányul, hogy a mindennapokban felhalmozott stresszt, szorongást, indokolatlanul és alaktalanul gomolygó félelemeket semlegesítse és megszüntesse, ezáltal nyugalmas, békés életet kínálva olvasóinak. Imponálóan egyszerű, a szó legnemesebb értelmében véve hétköznapi, a zen gondolkodás lényegét hűen tükröző 48 leckét sorakoztat fel munkájában. A rituálék, életvezetési tanácsok elsősorban a lélek nyugalmát segítik elő, azt az állapotot, amely egyszerre tanít arra, hogy lehet elfogadónak, empatikusnak lenni, hogyan kell meditálni, ezáltal jobbítani a mindennapok minőségét. Öt egységbe (Faragd le, engedd el, hagyd hátra; Koncentrálj csakis azokra a célokra, amelyeket itt és most elérhetsz; Hagyj fel a versengéssel, és a dolgok helyükre kerülnek; Meglepő ötletek kapcsolataink fejlesztéséhez; Változtass azon, hogyan aggódsz a dolgok miatt, és az életed jobbra fordul) rendezve sok egyéb tanács mellett az alábbiakat javasolja a szerző: Tölts naponta tíz percet a szabadban!, Értékeld azt is, ami természetesnek tűnik; Szólj kedvesen; Légy toleránsabb; Ügyelj a légzésedre; Ne dolgozz az érzelmeid ellen stb. Valamennyi életvezetési tanácsa arra irányul, hogy az olvasó egy értékesebb, stresszmentesebb, higgadtabb, örömtelibb életet éljen. A zen tanításaira fogékony olvasókon túl, szélesebb körben is érdemes ajánlani a kivitelében is kiemelkedően szép kötetet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Masuno Shunmyō (1953-)

Nyugalom - 48 lecke a kiegyensúlyozott élethez

Borító ár
5 490 Ft
Aktuális online ár
4 118 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Masuno Shunmyō (1953-)
ISBN
9789635682140
Egyéb szerzőség
Laik Eszter (1973-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2022
Méret
207 o.
Kiadó
21. Század K.
Cikkszám
3001070970
Alcím
48 lecke a kiegyensúlyozott élethez

Darabszám