„Liszkay Zoltán több nyelv birtokában alapos nyelvészeti képzettséggel és írói ihlettel vágott bele a török nyelv tanulásába, és leckéről leckére haladva ragadta meg az aha- élmény: mennyi világos és mennyi alig rejtett hasonlóság, rokonság fedezhető fel a török–magyar nyelvben. Ebből született meg olykor regényes, olykor lírai vagy éppen humoros nyelvi barangolása, melynek során nemcsak fölismeri, hanem tucatnyi nyelvtani jelenséggel igazolja a két nyelv közötti kapcsolatot – amelyet areálisnak (területinek) eddig is elfogadott a tudomány, de a genetikus, azaz nyelvi rokonság feltárását és elfogadását valamiért elutasította (talán a 150 évért, talán a Kelet megtagadásáért?). Liszkay módszere nem a felszínes szóhasonlítgatás, hanem a mélyebb, nyelvtani szerkezetben meglévő, sokszor rejtett kapcsolatok feltárása. A könyv elsődleges célja, hogy ösztönözzön a török nyelv megismerésére, tanulására. A török nyelv fölfedezése során olyan eddig nem hangoztatott nyelvrokonsági, nyelvtörténeti jelenségek bukkannak fel, mint az alapjelenségekből jól követhető szétfejlődés, a jelentések nem mechanikus, hanem rendszerszerű eltolódása; valamint az a felismerés, hogy a török nyelv mennyire segíti a magyar nyelv történetének újrafelfedezését, sőt ősi logikájának megértését. A török és a magyar nyelv egyaránt eurázsiai (vagy még inkább ázseurópai) csoda. Megéri újragondolni a nyelvtörténetet.” Balázs Géza nyelvészprofesszor