A naplójegyzetekre emlékeztető bekezdésnyi szövegekből összeálló kisregény elbeszélője és főhőse az ötven felé közeledő írónő, aki íróként sikeres, ám magánemberként – ő legalábbis úgy érzi – kudarcot vallott. Régebben középiskolában tanított, de mivel nem bírta elviselni a fegyelmezetlen és szemtelen diákokat, odahagyta az iskolát, és az időben rapszodikusan kalandozó napló jelen idejében éppen egy írói mesterséget oktató kurzuson tanít. Immár két éve egyedül él, a férjétől elvált, a lánya Londonban él, betegeskedő édesanyja pedig Szegeden. A naplóíró egyrészt a saját múltjában kalandozik, másrészt ismerőseinek és tanítványainak galériájában tallózik. A bekezdésnyi jegyzetek – a napló műfajának megfelelően – csakugyan „odavetett” jegyzetek, amolyan prózai fragmentumok, amelyek mindegyike mögött egy-egy regény élet- és tapasztalati anyaga áll, erre utal a kötet kifejező címe. Valamennyi fölidézett arc, életmozzanat, sztori mögött egy-egy sors húzódik meg, olyan sűrű történet, amelyben itt, e naplóban pusztán utalás történik. A fölvillanó sorsok – ahogyan a kötethez ajánlást író Tarján Tamás fogalmaz – „léleketimológiák”, azaz emberi sorsutak és tapasztalatok történeti magyarázatai. Ez az emberi múltperspektíva pedig kirajzolja az 1970-es évektől az ezredforduló utáni évekig terjedő hazai közérzület egyfajta metszetét. A könyv szereplőinek galériája igen színes, az agyonplasztikázott szépasszonytól a gyerekektől meggyötört pedagóguson át az elszántan írónak készülő félértelmiségiig terjed. Az emlékidéző történet azután furcsa véget ér: Szegeden meghal a naplóíró édesanyja, elvesztéséért „kárpótlásul” elnyeri egyik huszonéves tanítványa, Kornél vonzalmát. A regény stílusát a „megszitált történetmondás” jellemzi, vagyis a szerző szövegei csakugyan jelzésszerűek, töredékesek, oda-visszautalásosak, de valamennyi mögött az idő és a lélek mélyében megbúvó nagyregények gondolatcsírái nyújtóznak a nyilvánosság felé. A Novellák regénye a mozaikos prózaszerkesztés eredeti kísérlete. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"