Az olvasó első látásra minden bizonnyal úgy érzi, hogy e tanulmánykötet egymáshoz nem vagy csak alig kapcsolódó történetekből áll, azonban a valóság ennél sokkal összetettebb. A könyv a pártállami magyar hírszerzés angol–amerikai alosztályának/osztályának 1950 és 1970 közötti történetéből próbál ízelítőt adni, amelyből képet kaphatunk a Rákosi-korszak, majd a Kádár-rendszer állambiztonsága által a „főellenség”, azaz az USA és a Magyar Népköztársaság (MNK) „második legnagyobb ellensége”, pontosabban Nagy-Britannia területén folytatott műveleteiről. Az itt bemutatandó ügyek igazolják azt a tézist, hogy az egyeduralkodó párt ökleként jellemezhető államvédelem, majd az 1956-os forradalmat követő megtorlások lezárását követő puha diktatúrában a mumus szerepét játszó állambiztonsági szerv külföldön messze nem tudta olyan mértékben érvényre juttatni a rendszer akaratát, mint a hazai viszonyok között. Odakint az erőszak alkalmazása nagyon gyorsan visszaütött, ráadásul a hírszerző tisztek túlnyomó többsége műveltség dolgában nem versenyezhetett a leginkább kívánatosnak tartott beszervezési jelöltekkel, de a két ellenérdekelt ország elhárítóival sem. Az angol–amerikai vonalhoz tartozó más rezidentúrák (Buenos Aires, Tel-Aviv) sem volt képes érdemi eredményt felmutatni, így bátran kimondhatjuk: a könyv és a magyar államszocializmus első 20 éve nem a sikertörténetek gyűjteménye.