Agárdi Péternek, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara professor emeritusának huszadik századi irodalom-, eszme- és művelődéstörténeti tanulmányaiból összeállított kötetét tartja kezében a Tisztelt Olvasó. Az írások az elmúlt 15 évben születtek, közülük a legterjedelmesebb itt jelenik meg először. Több foglalkozik József Attilával: ifjúkori termésével, a Hazám című 1937-es költeménnyel, valamint a költő korabeli és 1945 utáni recepciójával, esetenként botrányos, átpolitizált vagy éppen tabusító értelmezésével. A tanulmánykötet meghatározó témája az államszocializmus irodalomszemlélete és művelődéspolitikája. A „főhősök”: Aczél György, továbbá két „nagy hatalmú” professzor, Király István és Pándi Pál, valamint a nemzeti kérdésről és a népi írók utódainak mozgalmáról folyt 1956 utáni diskurzus. Az objektivitásra törekvő elemzéseket a szerző személyes emlékezései, történeti adalékai is színezik, amelyek egyúttal töredékes, ugyanakkor önkritikus mozaikképet is nyújtanak immár több mint hat évtizedes pályájáról. A Fejtő Ferencről, Donáth Lászlóról, Gyurkó Lászlóról, Hárs Istvánról (a Magyar Rádió „örökös” elnökéről), Heller Ágnesről, Nyers Rezsőről, Vitányi Ivánról és másokról, illetve a szerző ma is aktív pályatársairól rajzolt informatív, de szubjektív, „alkalmi” portrék külön ciklust képeznek a kötetben. A vitákkal átszőtt könyv az ideológiailag motivált és századunk tízes–húszas éveiben különösen harsány „emlékezetpolitikákkal” szemben a baloldali kultúrafelfogás, a pártállam többarcú, ellentmondásos szellemi életének történelmi távlatból fogalmazott szakszerű elemzésére tesz kísérletet.