Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A Balassi Intézet minden évben összeállítja az adott esztendő évfordulós kiadványát: azon jelentős magyar személyek portréval kísért, rövid életrajzát, akik születésének vagy halálának kerek évfordulója van, és azon eseményekét is, melyekre szintén a jubileum miatt emlékezünk. A tizedik alkalommal, ismét Estók János szerkesztésében megjelenő kötet 2013-hoz kapcsolódik. Az időszaki kiadvány borítóján máris tájékozódhatunk, hiszen Gárdonyi Géza arcképe fontos centenáriumról is árulkodik: születése százötvenedik évfordulójáról, melynek kapcsán a kormány 2013-at Gárdonyi Géza Emlékévvé nyilvánította. Hasonlóan kiemelt szerep jut Bethlen Gábor erdélyi fejedelem trónra lépése négyszázadik évfordulónak, valamint Robert Capa, azaz Friedmann Endre világhíres fotográfus születése századik évfordulójának. Hármójuk munkásságának ismertetésén kívül további harmincegy személyiség bővebb portréját olvashatjuk a Kiemelt évfordulók című fejezetben, a száz éve születettek közül Balogh János zoológusét, Benda Kálmán történészét, Bulla Elma színésznőjét, Csik Ferenc úszóét, Erdős Pál matematikusét, Kosáry Domokos történészét, Kovács Imre író, politikusét, Scheiber Sándor rabbiét és Weöres Sándor költőjét, de a kétszáz évvel ezelőtt született Eötvös József báróról vagy a kétszázötven évvel ezelőtt született Batsányi János költőről is olvashatunk. A halálozási évfordulók közül kiemelhető a kereken háromszáz éve halott Esterházy Pál herceg és a hetvenöt évvel ezelőtt elhunyt Baross Gábor. A kötet második felében folytatódik az évfordulók felsorolása rövidebb szócikkek formájában több mint kilencven híres személyről, illetve közel harminc eseményről. A Kitekintés című rész néhány külföldi ország fontosabb évfordulójáról ír röviden. A szerzők névsorával záródó kötet főleg iskolai könyvtárak számára ajánlott."www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Nemzeti évfordulóink 2013

Aktuális online ár
299 Ft
Termék részletes adatai
ISBN
2040000164768
Egyéb szerzőség
Estók János (1958-) (szerk.);Balassi Intézet (Budapest) (közread.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
71 o.
Kiadó
Balassi Int.
Cikkszám
3000216253

Darabszám