Vámos Tibor prózáinak kötete azt példázza, hogy egy fiatalnak is lehet sok emléke, élménye, ha nyitottan, érzékenyen, tudatosan él. Novelláiban, emlékező írásaiban időrendet tartva idézi föl gyermekkorát, ifjúsága éveit, aprólékosan, a részletek fontosságát hangsúlyozó alapossággal. Sajátos módon a születése előtti időkről is vannak emlékei, egészen a II. világháborúig visszamenően, vagy a rendszerváltozás koráig (Megnyugtató halálhír), mert a hallomásból ismert történeteket is a magáénak érzi.. Aztán tipikus fiatalként ír önmagáról, hiszen amint betöltötte a 18. életévét, szabadon vásárolhatott alkoholt (A név viselője). Bár írásaiban rendszerint epikus módon történéseket, élethelyzeteket ragad meg, olykor eltűnődik az élet elvontabb kérdésein is, például azon töprengve, vajon a szégyenérzet bele van kódolva a génjeinkbe vagy a tanult kultúra része (A diófa alatt).