Életét a színészet, majd művészi szenvedélye mellett gyermekei töltötték eddig ki, de a jelenleg televíziós újságíróként dolgozó Várkonyi Eszter jelen regényével bizonyítja, a színpadon töltött órák termékenyítette televényből életerős írói szerep tudott szárba szökkenni. A műfajilag klasszikus felnövésregényként olvasható mű főszereplője az identitás formálódásának kritikus éveivel kénytelen megküzdeni. A nagykamasz Dalma egy valamiben azonban biztos, mióta először érezte az adrenalin felszabadító erejét első nyilvános szereplése során, mégpedig abba, hogy mindent meg fog tenni, hogy életét a színpadnak szentelhesse. E szenvedélyének kedvez a váratlan kulturális pezsgést hozó rendszerváltás, a kilencvenes évek turbulens időszaka, amikor a fiataloknak a korábbiaknál jóval nehezebb volt biztos utat találni. A fiatal lány az adrenalin felszabadító ereje mellett azért is vonzódik annyira a színészetért, mivel szerepjátszás közben – magát a színpadon kívül hagyva – valaki más bőrébe bújhat bele; oda nem kísérik el széthullott családja nyomasztó emlékei, az osztályában átélt kellemetlen helyzetek, s úgy általában a megnemértettségből adódó feloldhatatlan feszültség. Dalma véletlenül belebotlik egy fiatalokból álló színtársulat új tagokat toborzó hirdetésébe, s egy merészet gondolva elmegy a meghallgatásra. Magát is meglepve bekerül a társulatba, ahol újabb érdekes és tanulságos leckéket tanulhat meg a művészet fontosságáról, saját tehetségéről, valamint a fiatal színésznövendékek, e zárt csoport tagjai között kialakult hierarchiáról. Dalma egyre közelebb kerül egy Dávid nevű fiúhoz, a társulat vadóc és kiszámíthatatlan tagjához, aki – úgy tűnik – magával fogja rántani a lányt is az önpusztító életmódjából adódó spirálba.