A műfordító, esszéíró, költő közel másfél évtized után jelentkezik újabb verses kötettel, amely könyv nem csupán azért érdekes, mert az ezredforduló utáni időszak humanizált, lírai rajzát adja, de azért is, mert benne van a szerző eddigi költői munkásságának szintézise is. A tizenkét ciklus versanyaga afféle többrétű palimpszeszt-ábra a 2000 utáni évek magyar életéről, hazai világáról, emberi viszonyairól, még akkor is, ha közel sem közéleti versekről, képviseleti líráról van szó. A versek inkább emlékeztetnek a szociofotókra, sokatmondó pillanatfelvételekre, portrékra, olykor röntgenképekre; e darabok Mesterházi Mónika megfigyeléseinek szabatos és tűpontos rajzolatai.