Gabriel García Marquez bevallása szerint két dolgot akart elkerülni egész életében: hogy díjat vegyen át és beszédet mondjon. Ehhez képest már tizenhét évesen ő búcsúztatta végzős gimnáziumi társait, ebben a beszédében hangzott el a kötet címéül választott szellemes mondat is. Később számos irodalmi elismerést kapott, köztük a legrangosabbat, a Nobel-díjat, amelynek során olyan előadást tartott Latin-Amerika magányáról, amely valóságos marquezi remekmű. A kötetben olvasható többi beszédben is tetten érhetőek írói stílusának erényei: a sziporkázóan szellemes önreflexió, az élőbeszédszerű könnyedség és a valóságot a feje tetejére állító fanyar tényszerűség. Az író által válogatott és címekkel ellátott, rövid kommentárokkal kiegészülő beszédek végén a spanyol kiadó utószava kapott helyett a küllemében is igényes kötetben, mely minden irodalomkedvelő olvasónak jó szívvel ajánlható. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"