Rácz Mihály látszólag a hétköznapi semmiségek, a mindenki számára ismerős élethelyzetek éles szemű, kissé kritikusan ironikus megfigyelője, megörökítője. Ez azonban írásaiban csak a felszín, a lényeg mélyebben van, mert ezek a karcolatok, egypercesek, valósághű, sőt szociografikus prózai miniatűrök arról (is) szólnak, hogyan lehet naponta újra és újra föltápászkodni az élet súlya alól, hogyan lehet – egyáltalán lehet-e -főnixmadárként új életre támadni. Írásainak helyszínei is köznapiak: a hajléktalanok melegedője, a mozi előcsarnoka, a zsúfolt autóbusz, a vásárcsarnok vagy az állatkert. E helyszíneken igazából nem is történik semmi, így a rövidprózák voltaképp életképek, helyzetrajzok.