Miként a nyelv, úgy a nyelvre épülő médiumok és művészeti alkotások sem tudják a valóságot a maga teljességében megragadni és közvetíteni. Még akkor sem, amikor látszólag azt teszik, vagy éppen el akarják hitetni a befogadóval, hogy ezt képesek maradéktalanul megvalósítani. A társadalmi alrendszerek összetettségéből, valamint a modern nagyvárosi élet miatt átalakult információáramlásból adódóan a valóság a maga teljességében befogadhatatlan masszává növekedett. A jelen kötet szerzője arra vállalkozott, hogy a 19. század második felének magyar sajtótermékein keresztül nézze meg közelebbről, miként alakították ki és formálták a nagyvárosi élethez és a kulturális, politikai és társadalmi összetettséghez idomuló diskurzusokat az egyes orgánumok. Tóth Benedek könyve így egyszerre válik sajtó-, média- és társadalomtörténeti monográfiává, amely a korszak mentalitástörténetével is számot vet, miközben végső soron elemi erejű episztemológiai kérdések számára ágyaz meg. A vaskos és igényesen megírt monográfia kilenc fejezeten vezeti végig olvasóit. A módszertani alapok lefektetése után a modernitással együtt járó identitás kérdését boncolgatja.