Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
Minden idők legjobb női sakkozója, Polgár Judit nemrég ezüstérmet szerzett a magyar férfi csapattal a tromsői sakkolimpián, és egyben bejelentette, hogy miután Guinness rekordot felállítva több mint huszonöt évig vezette a világranglistát, visszavonul a versenyszerű sakkozástól. Az általa létrehozott Polgár Judit Sakk Alapítványnak alapvető célkitűzése, hogy a sakkot, mint oktatási eszközt, és mint a képesség-, és személyiségfejlesztés terén az egyik leghatékonyabb pedagógiai módszert világszerte népszerűsítse. Ebbe a munkába illeszkedik most megjelenő műve, egyben egy többkötetes munka második darabja, amelyben egykori játszmáit mutatja be részletesen annak érdekében, hogy azokból mások is tanulhassanak. Az első kötetben (Hogyan döntöttem meg Fischer rekordját?; Budapest, Műszaki Könyvkiadó, 2013) a korai évektől 1991-ig ismertette egykori játszmáit, a második kötet innen folytatva, egészen 2000-ig tart, vagyis azt az időszakot mutatja be, amelyben tizenéves sakknagymesterből igazi világklasszissá vált. Rövidebb személyes kommentárokat is közöl a szerző, ám a lényeg az egyes játszmák részletesen leírásán van, amelyek megértését a szokásos módon magyarázó ábra segíti. A sakktankönyv ismertet egyszerűbb megfejtési gyakorlatokat, gyalogokkal folytatott dinamikus játékot, pozíciós áldozatokat, végjátékokat, ún. királyindiai megnyitásokat, párosmérkőzéseket, végül a szerző legemlékezetesebb játszmáit. A kötetet fekete-fehér fotók is illusztrálják. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Polgár Judit (1976-)

Nagymesterből világklasszis

Raktári szám: MK-6465-2
Borító ár
1 990 Ft
Aktuális online ár
1 493 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Polgár Judit (1976-)
ISBN
9789631664645, 9789631664652
Egyéb szerzőség
Marin, Mihail (1965-) (közrem.);Hazay László (1953-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2013
Méret
25 cm
Kiadó
Műszaki Kvk.
Cikkszám
3000237139

Darabszám